Statikus archívum, üzemelteti az ArchiveTeam Magyarország
Az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvényben foglaltaknak megfelelően 2014. május 6-án került sor az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. régiójába tartozó BAKONY VOLÁN Zrt., BALATON VOLÁN Zrt., Kisalföld Volán Zrt., SOMLÓ VOLÁN Zrt., VASI VOLÁN Zrt. és Zala Volán Zrt. közgyűléseinek megtartására, amely 2000 nek során az Átalakulási tv. 2.§ (1) bekezdése alapján a társaságok közgyűlései első alkalommal határoztak az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-be történő egyesülési szándékról.
A társaságok közgyűlési határozatai szerint, a közgyűlési határozatok mellékleteiben felsorolt részvényesek egyetértettek a régióhoz tartozó volán társaságok és az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. egyesülési szándékával, továbbá azzal, hogy az egyes társaságok beolvadással történő megszűnését követően, a BAKONY VOLÁN Zrt., a BALATON VOLÁN Zrt., a Kisalföld Volán Zrt., a SOMLÓ VOLÁN Zrt., a VASI VOLÁN Zrt. és a Zala Volán Zrt. általános jogutódja az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. legyen.
A 2013. évi CLXXVI. törvény 25. §-a alapján a társaság jelen oldalon biztosítja az elektronikus hozzáférést az alábbi dokumetumokhoz: egyesülési terv, egyesülési szerződés tervezete, az egyesülő részvénytársaságok vezető tisztségviselői által készített írásbeli beszámoló, a könyvvizsgáló álláspontját tartalmazó jelentés, valamint az egyesülő társaságok utolsó három évre vonatkozó, számviteli törvény szerinti beszámolóinak tartalma. A hozzáférés 2014. június 29-től - 2014. július 31-ig biztosított.
Részvényesei számára a társaság biztosítja továbbá - az elektronikus hozzáférési lehetőségen felül - a dokumentumokba a székhelyén, munkaidőben történő betekintést is.
Átalakulással kapcsolatos dokumentumok
Egyesülési terv , amely tartalmazza:
1. számú melléklet: A beolvadó Bakony Volán Zrt. vagyonmérleg- és vagyonleltár tervezete
2. számú melléklet: A beolvadó Balaton Volán Zrt. vagyonmérleg- és vagyonleltár tervezete
3. számú melléklet: A beolvadó Kisalföld Volán Zrt. vagyonmérleg- és vagyonleltár tervezete
4. számú melléklet: A beolvadó Somló Volán Zrt. vagyonmérleg- és vagyonleltár tervezete
5. számú melléklet: A beolvadó Vasi Volán Zrt. vagyonmérleg- és vagyonleltár tervezete
6. számú melléklet: A beolvadó Zala Volán Zrt. vagyonmérleg- és vagyonleltár tervezete
7. számú melléklet: A beolvasztó Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vagyonmérleg- és vagyonleltár tervezete
8. számú melléklet: Az átalakulással létrejövő Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vagyonmérleg- és vagyonleltár tervezete
9. számú melléklet: A jogi személy részvényest és a kiváló részvényeseket megillető vagyonhányad bemutatása
10. számú melléklet: Egyesülési szerződés (tervezet)
11. számú melléklet: Az 1f2c Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Alapszabálya (tervezet)
A beolvadó Volán társaságok részvény-cserearány számítása
Az egyesülő részvénytársaságok vezető tisztségviselői által készített írásbeli beszámolók
A könyvvizsgáló álláspontját tartalmazó jelentés
Az egyesülő társaságok utolsó három évre vonatkozó, számviteli törvény szerinti beszámolóinak tartalma
- Bakony Volán Zrt.: 2011 , 2012 , 2013
- Balaton Volán Zrt.: 2011 , 2012 , 2013
- Kisalföld Volán Zrt.: 2011 , 2012 , 2013
- Somló Volán Zrt.: 2011 , 2012 , 2013
- Vasi Volán Zrt.: 2011 , 2012 , 2013
- Zala Volán Zrt.: 2011 , 2012 , 2013